Platón: Szókratész védőbeszéde

A Szókratész védőbeszéde Platón talán leghíresebb műve. A platóni dialógusokban mindig van egy történet és attól függetlenül is beszélhetünk a filozófiai tartalomról. Itt a történet az, hogy Szókratészt – Platón mesterét – bíróság elé idézik egy mai kifejezéssel szólva koncepciós perben. (Szókratész egy korábbi tanítványa, Alkibiadész, átállt Spárta oldalára az Athén és Spárta közötti konfliktusban.) A per idején Szókratész már idős ember, 70 éves. Platón dialógusa a vádpontokat is híressé – vagy inkább hírhedtté – tette: Ezek a következők voltak: „Vétkezik Szókratész és áthágja a törvényt, mert földalatti dolgokat és égi jelenségeket kutat, a silány ügyet jónak tünteti fel, és másokat is erre tanít”(Platón: Szókratész védőbeszéde, 19b[1]). „Vétkezik Szókratész, mert megrontja az ifjakat és nem hisz azokban az istenekben amiben a város, hanem új daimonok működésében”.(i.m. 24b)

Szókratész nem kér védőt, hanem maga áll ki a saját maga védelmében a bírák elé. A vádpontokra reagálva alkalma van kifejteni saját álláspontját. A legértékesebbek és az utókor számára legmaradandóbb gondolatok azok, amelyekben Szókratész arról beszél, hogy hogyan látja ő a saját szerepét a város életében:

„Ejnye, te legderekabb ember, athéni polgár vagy, a bölcsességben és hatalomban legnagyobb város polgára; nem szégyelled magad hát, hogy mindig csak a vagyonod lehető legnagyobb gyarapítására van gondod, meg a hírnevedre, megbecsültetésedre, de a belátásról, az igazságról és arról, hogy lelkedet a lehető legjobbá tedd, nem is gondoskodol, nem is gondolkodol?”(i.m. 29d-e)

Vagyis Szókratész a „a lélek jobbá tételéről”, a személyes fejlődésről beszél! Úgy gondolja, hogy a legfontosabb az életben az erény. Az egyén és az állam jóléte egyaránt ettől függ. Noha ez a szokásos fordítás, az eredeti görög fogalom – areté – gazdagabb jelentéssel rendelkezik, mint amit mi erény alatt értünk. Nem egyszerűen a helyes cselekvésről van szó. Az areté fogalmában benne van az erény mellett az is, amit mi kiválóságnak hívunk. Számukra ez a két dolog egyetlen fogalomban egyesül, s nem szétválasztható. Ez minden jónak a forrása. Így kell értenünk Szókratész szavait: „Nem a vagyonból lesz az erény, hanem erényből a vagyon és minden egyéb jó az ember számára.”(i.m. 30b)

Szókratész a bírák előtt sem veszti el a humorát. Olykor a tőle megszokott iróniával él. Elég merész ahhoz, hogy vádlottként felidézze egy barátja útját Delphibe, ahol az megkérdezte a jósnőt, hogy van-e a görögök közt, aki Szókratésznál bölcsebb. A Püthia válasza így hangzott: “Szókratésznál senki nem bölcsebb.”(i.m. 21a) Elképzelhetjük a zúgolódást a teremben. A jósnő válaszát Szókratész a saját értelmezésében így fogalmazza át: “Az közületek a legbölcsebb, emberek, aki, mint Szókratész, felismerte, hogy bölcsesség tekintetében valójában semmit sem ér.”(i.m. 23b)

A ítélet (bürök általi halál) kihirdetése után Szókratész az egyik legfontosabb filozófiai témáról beszél, a halálról. A halál élményéről azóta sem tudunk sokkal többet, így számunkra is érvényesek lehetnek Szókratész gondolatai. A halál “vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig – ahogyan mondogatni szokták – abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel és máshová költözik.”(i.m. 23b). Az első eset nem más, mint egy álom nélküli, mély alvás. A második esetben viszont az ember egy másik helyre kerül, és “…megtalálja majd ott az igazi bírákat, akikről azt tartják, hogy ott ítélkeznek, Minószt, Rhadamanthüszt, Aiakoszt, Triptolemoszt és mind a többi félistent, aki életében igazságos volt, vajon lehet-e rossz ez az átköltözés? Vagy azt, hogy együtt lehettek Orpheusszal, Muszaiosszal, Hésziodosszal meg Homérosszal, ugyan mennyiért nem adnátok sokan?”(i.m. 40e-41a)

[1] A hivatkozásokban oldalszámok helyett a Platón művekre való hivatkozásnál szokásos Stephanus-számokat adom meg. Ez egy 1573-as Platón kiadást követ, s mára már kiadásokon, nyelveken és kultúrákon átívelő hivatkozási rendszerré vált.